Névadónk

Névadónk : Hankó István

Hankó István Andornakon született 1933. március 7-én. Tanárképző főiskolát végzett, magyar – történelem szakos általános iskolai tanárként diplomázott. 1957. nyarán költözött Gyömrőre. Az 1957/58-a tanévtől tanított a községben, 1957-től 1961-ig úttörő-csapatvezető is volt. 1961-ben kinevezték a Gyömrői Úttörőház élére, ezt a tisztet 1967-ig töltötte be. Vezetése alatt sokat fejlődött Gyömrőn a csapatmozgalom, melynek kisugárzó hatása volt az egész járás ifjúsági életére is. Nagy lelkesedéssel és eredményesen vette ki részét a Káptalanfüredi Úttörőtábor építéséből.

Gyömrőn 1976-tól 1990-ig a 4. sz. Általános Iskola (ma Fekete István Általános Iskola) igazgatója volt. Ezt megelőzően néhány évig Úri község általános iskolájának igazgatói teendőit látta el.
Aktívan részt vett a község oktatáspolitikai életében, a nagyközségi TIT szervezet vezető tagja, TIT-előadó.
Személyéhez nemcsak generációk tanítása kötődik. Táborok sokasága, a vándor-tábor mozgalom elindítása Gyömrőn, a helyi vers és prózamondó versenyek szervezése mind az ő nevéhez is fűződnek.
Településünk igazi humanistája volt Hankó István.

A határon túli magyarokkal a kapcsolattartás már akkor is fontos volt számára, amikor ez még államilag éppen csak megtűrt volt. Autóbusz kirándulásokat szervezett Erdélybe, és a Felvidékre iskolásai számára. A természet szeretetével és a közösségi munka fontosságával rajta keresztül ismerkedett meg több generáció ifjúsága városunkban. 1994. január 1-jén vonul nyugállományba.
2003-ban, halála előtt nem sokkal, helyi munkásságáért “Gyömrőért” kitüntető díjat kapott.

Hankó István Művészeti Központ

2011-ben az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, a városközpont fejlesztési pályázat egyik elemeként készült el városunk új művelődési intézménye.
A Hankó István Művészeti Központ, a helyi kulturális élet fellegvára 2011. december 17-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

Névadója – korábban iskolaigazgató volt – munkája mellett elindította a vándor-tábor mozgalmat, helyi vers- és prózamondó versenyeket szervezett, aktív közösségi munkát végzett. Helyi munkásságáért „Gyömrőért” kitüntető díjat kapott.
Az újonnan kialakított épület adottságai révén túlmutat a művelődési ház keretein és méltó helyet biztosít a város közművelődésének: báloknak, komolyzenei koncerteknek, felnőtt és gyermek színházi előadásoknak.
Ezekhez professzionális hang- és fénytechnika áll rendelkezésre.

Az épületben található egy gyönyörű aula, egy 300 fős mobil székekkel ellátott színházterem, két foglalkoztató terem, galéria és egy kiállítótér; büfé, ruhatár, két öltöző – amelyek méreteik révén alkalmasak szakköri foglalkozások megtartására is. A nézőtéren mobil székek vannak, így lehetőség van különféle egyéb rendezvények megtartására is.
A művészeti központ gyermekek és felnőttek számára egyaránt kínál szabadidős foglalkozásokat.
Falai között működik a GyömrőSzínház, az MK Színpad színtársulata, a Csemetekert Gyermekszínház valamint a Domján Edit Dráma és Színművészeti Stúdió.

A nyitó előadásból – Presser Gábor– Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A Padlás – kiemelt idézet méltán mutatja be a Hankó István Művészeti Központ küldetését:

“Mert kell egy hely, egy vonzás melyhez tartozunk,
Mert kell egy hely, hol néha másról álmodunk.”

 

Székely Attila Igazgató